Laslovo

2009 ápr 13

Segítség Szentlászlóról, Szentlászlónak

2008. októberében felhívást intéztünk a Szentlászló nevű települések közösségeihez.

Felhívásunkat közzé tettük a www.szentlaszlo.eu honlapon is, illetve Eduardo is megjelenítette Szentlászló blogon és a Székely Portálon.

Pusztaszentlászlón, a 2008. november 23-i szentmisén azokért imádkoztunk akik a honvédő háborúban életüket áldozták a szlavóniai Szentlászló védelmében folyt harcok során. Evangélikus testvéreink ugyanígy tettek az istentiszteleten.

2008 okt 19

Imádkozzunk együtt

Kedves Barátaink!
Mintegy negyed éve, hogy Horvátországban voltunk, Szentlászlón a XIII. találkozón.

A program során részletesen megismerhettük annak a hősi helytállásnak, a horvát és magyar közös honvédelemnek a történetét, amit Szentlászló lakói és segítőik folytattak. 1991 őszén ez időben folyt az a bátor küzdelem, melynek során horvátok és magyarok együtt védték szülőföldjüket.

Fontosnak tartjuk, hogy a Szent László királyunk nevét viselő településeken megemlékezzünk Szentlászló hős védőiről és imádkozzunk azokért, akik életüket áldozták a harcok során.

Szeretnénk, ha 2008. november 23-án vasárnap, a Szentlászló nevű településeken folyó szentmiséken a Szentlászló védelme során életüket vesztett áldozatokért imádkoznánk.

Pusztaszentlászlón a déli 12 órai szentmisét a katolikus templomban e szándékkal tartjuk, és így tesznek evangélikus testvéreink is a 10 órai istentiszteleten.

További szándékunk, hogy a november 23-i szentmise perselypénzét felajánljuk Szentlászló református temploma belsejének felújítására.
Közvetlenül az egyes települések vallási vezetőihez nem tudunk eljutni, ezért azokhoz fordulunk, akiknek a címét ismerjük.

Felhívásunkat közzé tesszük a www.szentlaszlo.eu honlapon is.

Kérünk mindenkit, hogy segítsen annak megszervezésében, hogy minden Szentlászló nevű településen fenti szándékok szerint történjenek az istentiszteletek.

Baráti üdvözlettel és köszönettel:
Bedőné Fatér Tímea
Bedő Ferenc

PLAKÁT PDF


PLAKÁT DOC

2008 aug 25

Mert a haza nem eladó

Mert a haza nem eladó

2008 júl 29

Szentlászló találkozó emléke

Kedves Barátaink!

Naponta eszembe juttok, van úgy, hogy többször is.
Az egymás közti beszélgetések során megemlegettük, hogy „egy hete még ott voltunk”, aztán az elmúlt vasárnapon, hogy „két hete éppen ilyenkor búcsúzkodtunk”.
A napokban azon tűnődtem, hogy miért is van ez így, hiszen a legkellemesebb élmények is előbb utóbb emlékké halványulnak, aztán néha ritkán előjönnek.
Szentlászló azonban számomra más lesz, és egyre azt keresem, hogy miért.

2008 júl 16

Képek a XIII. találkozóról

A képgalériába feltettem a XIII. Szentlászló települések találkozóján készült képeket.

Találkozó
Tisztelet a hősöknek
Templom és iskola

2008 júl 16

Szentlászló blog

Rózsa-Flores Eduardo elindította blogját Szentlászlóról.

A blog elérhető az alábbi címen:
http://szentlaszlo.blogspot.com